Fabula Ékszer 

» Fabula Gabriella «

 

Nem tudom, honnan ered a nevünk, sokan azt hiszik, hogy felvett, de nem az. A Felvidéken sok Fabula van. Édesapám apja kutatta a család múltját, de csak a XVII. század végéig jutott el. 1956. november 23-án születtem - édesanyámtól sokszor hallottam, hogy valószínűleg azért vagyok ilyen lázadó, önfejű típus, mert vészterhes időkben jöttem a világra. Nagyon rossz gyerek voltam, szegény édesanyám sokat szenvedett emiatt.

Hogyan rosszalkodott?

Hét-nyolc éves koromban már csavarogtam, volt úgy, hogy este 8-9-re értem haza, mert az osztálytársaimnál töltöttem az időt. A szüleim semmit nem tudtak kezdeni ezzel, kezelhetetlen gyerek voltam - nem tudom, miért. Valahogy mindig a magam útját akartam járni.

Ezek szerint a mesterségét sem a szülei tanácsára választotta?

Amikor 14 évesen pályát kellett választani, csak két dolog érdekelt, az ötvösmesterség és a fotóművészet. A fotózásról a mamám lebeszélt azzal, hogy ha fényképész lennék, a fél életemet egy sötét szobában kellene töltenem. De én is úgy éreztem, hogy az ötvösség valahogy jobb lenne. Így kerültem egy ipari iskolába, ahol megtanították a mesterséget, bár az első félévben ott akartam hagyni, mert azt mondták, belőlünk nem művészeket nevelnek, hanem szakmunkásokat, akik majd az Állami Pénzverdében fognak dolgozni. Én pedig nem így képzeltem el, nem akartam egy gépezet alkatrésze lenni, hanem önállóságra vágytam. Még aláírásokat is gyűjtöttünk, hogy megváltozzon ez a szemlélet az iskolában, hogy ne nyakláncokat kelljen forrasztgatnunk. Végül is ott maradtam, és ennek nagyon örülök. Csak később, estin érettségiztem le, mert amikor dönteni kellett a továbbtanulásról, semmiképpen nem akartam gimnáziumba menni, hadilábon álltam a matematikával, és nem akartam a még négy év nyűglődést végigélni.

Milyen ágai vannak ennek a szakmának?

Száz évvel ezelőtt még teljesen másképp nézett ki az ötvösmesterség, akkor még sokkal több mindent kellett megtanulnia annak, aki erre adta a fejét. Amikor én elkezdtem, de már előtte is egy-két évtizeddel, erősen tagozódott a szakma. Van az aranyműves, aki ékszereket készít, aztán az ezüstműves, aki tálakat, kancsókat, tehát teljesen más szerszámokkal dolgozik, és van külön vésnök, foglaló és cizellőr.

Végül lett valami köze az Állami Pénzverdéhez?

Elhelyezkedtem ott, mert majdnem hogy kötelező volt valahol munkát vállalni, de egy hónap után otthagytam. Aztán kikerültem négy évre Bécsbe, mert édesapám az ottani magyar kereskedelmi kirendeltségen dolgozott külkereskedőként. El is terveztem, hogy megpróbálom elvégezni a bécsi iparművészeti főiskolát, de a rajzkészségem sohasem volt nagyon jó, szabadkézi rajzból gyengébb voltam a kelleténél, azonkívül magyarként eleve hátránnyal indultam volna, és a túljelentkezés ott is nagy volt. Így végül nem kezdtem bele. Viszont elkezdtem beleásni magam a zománcozás csillogó világába, ami már akkor is nagyon érdekelt. Természetesen csak tanfolyami szinten tudtam foglalkozni vele, de lassanként magamtól is egyre többet tudtam meg erről a területről. Megvettem az összes könyvet, ami róla megjelent; rengeteget fejlődtem az alatt a négy év alatt, nagyon fontos időszaka volt az életemnek.

Hol dolgozott közben?

A magyar követségen mindenféle munkakörökben, mert természetesen ötvösmunkát nem végezhettem, nem engedték, hogy munkát vállaljanak a családtagok külföldön. Amikor hazajöttem, az Órás Ktsz.-ben kerestem a kenyeremet, mert nem volt más lehetőségem, de fél év után otthagytam. Nehezen viseltem azt a monotonitást, azt a kényszerpályát, amin ott haladni kellett. Rózsaszín és világoskék szintetikus kövekhez kellett gyűrűket készíteni, de abból is csak három minta volt. Az egyszerű pecsétgyűrű volt az egyetlen, amit saját elképzelés szerint lehetett elkészíteni, ezenkívül csak láncokat javítottunk. Fél év után tehát kiléptem. Akkor már biztosan tudtam, hogy valamilyen módon a zománcozással szeretnék foglalkozni, amit a nyolcvanas évek elején nagyon kevesen műveltek. Az első technika, amit kipróbáltam a festőzománcozás volt. Ahogy múlt az idő, egyre nagyobb gyakorlatot szereztem, és lassanként igyekeztem saját technikai fogásokat kialakítani. Iparművészeti vásárokra jártam, ott árultam az elkészített darabokat. Így éltem tíz évig. Szerettem azt a világot, szabad élet volt. Ezt a létformát a szocializmusban szabadfoglalkozásúnak nevezték. Az engedélyt hozzá nagyon nehéz volt megszerezni, egy évig tartott, de kijártam, mert mindenáron önálló akartam lenni. A nyolcvanas évekre és a kilencvenes évek elejére esett ez az időszak.

Mi a különbség a festett zománc, a tu"zzománc és a rekeszzománc között?

A festettzománc-munkáknál a por formájú zománcfestéket ecsettel viszik fel az általában fehér felületre és alacsony hőfokon ráégetik. A tűzzománc esetében többszöri égetésre van szükség, jóval magasabb hőfokon és nem használnak ecsetet. A rekeszzománc, ahogy a nevében is benne van, azt jelenti, hogy a zománcfelületek egymástól külön kis rekeszekkel elválasztva díszítik a felületet. Maga a zománcozás jellemzően tűzzománctechnikával készül ilyenkor. Ezen belül van egy másik érdekes technika, az ayour zománc, amikor nincs fenéklemez, hanem csak a rekeszek tartják a zománcot. Emiatt nagyon óvatosan kell megválasztani a rekeszek szélességét, mert a túl nagy felületen megrepedhet a máz. Igen nagy tapasztalat kell hozzá. Volt egy francia ötvös, aki ezzel a technikával készítette a legszebb szecessziós ékszereket. A rekeszzománcozás legérdekesebb technikája a XVI. században alakult ki Erdélyben, ez áll a legközelebb a szívemhez. A rekeszeket sodort huzalok választják el egymástól és a különböző rekeszekben különböző színű zománcot alkalmaznak. Öveket, kardokat, serlegeket díszítettek így. Külön érdekessége, hogy gyakran a kiégetett tűzzománcot még festőzománccal fölülfestették. Az egyik vágyam, hogy ezt a technikát végre elkezdjem alkalmazni, de rendkívül időigényes, én pedig sajnos most nem tartok ott, hogy akár csak egy hétig is azzal foglalkozhassam, amivel szeretnék. Jó lenne idáig eljutni, de most a hétköznapok szorításában élek. Szerencsére tele vagyok hittel és bizakodással.

Most mivel foglalkozik?

Tíz évvel ezelőtt alakítottam egy kft.-t és ezüstöntésbe kezdtem. Sajnos, ez is egész embert kíván, néha napi 12 órát is elvesz, ezért 1993-ban, amikor a gyerekem megszületett, abba kellett hagynom ezt a munkát. Két-három évig nem is dolgoztam, mert az volt a vágyam, hogy vele legyek, legalább az első éveiben. Sajnos, egy évre rá sikerült elválnom, azóta egyedül nevelem, bár az édesapjával nagyon jó viszonyban vagyunk. De mégiscsak egyedül vagyok a gyerekkel és róla is gondoskodni, a háztartást is, a kertet is rendben tartani bizony nem könnyű.

Mito"l ennyire munkaigényes az öntés?

A mintát, amit megkapunk a megrendelőtől, hogy kiöntsük, először egy úgynevezett vulkanizálógumiba bele kell égetni, ezzel megkapjuk a tárgy negatív formáját, azt ki kell önteni viasszal, a viaszmintát begipszelni, amikor megszáradt, kiégethető. Maga az égetés eltart 4-5 órán át, közben kifolyik a gipszből a viasz és megmarad az az öntőforma, amibe már bele lehet önteni a fémet. Én az arany vagy az ezüst öntésekor, az úgynevezett centrifugál öntést alkalmazom, így óriási energiával szinte belepréselődik a folyékony fém az öntőformába. Az időigényességet csak növelte, hogy eleinte egyedül csináltam, később beszállt egy barátnőm alkalmazottként, de még ketten is alig győztük.

Mi fordította az o"störténet felé?

Több mint két évig dolgoztam a Szkítia könyvesboltban, és közben esténként ékszereket is készítettem, amiket az üzletben árusítottak és árusítanak a mai napig is. Ez az időszak meghatározó volt az életemben. A bolt olyan is volt számomra, mint egy könyvtár. Rengeteget tudtam olvasni, és hozzájutottam olyan könyvekhez is, amiket, ha csak úgy bemegy az ember egy könyvesboltba, nem biztos, hogy ugyanilyen szemmel tud nézni, hogy ugyanúgy veszi a kezébe. A politika iránt mindig is fogékony voltam, de ezalatt a két év alatt nagyon érzékeny lettem rá, sokkal jobban odafigyelek azóta. Az őstörténet is élénken kezdett foglalkoztatni, ez erős lökést adott az életemnek. Érdekes, hogy a finnugor elméletet, amit mind a mai napig tanítanak, valahogy soha nem tudtam igazán elfogadni, tizenéves koromban sem. De ez csak egy érzés volt akkor, nem is tudom, miből fakadt. Sajnálatosnak tartom, hogy ezt a mai napig is oktatják; az biztos, hogy az én gyerekem ezt már másképp fogja látni. Most a nyáron is egy hétig őstörténeti táborban volt, a rovásírás is felkeltette az érdeklődését, bízom benne, hogy ő már egy másik világban fog felnőni.

Ebben az ido"szakban ébredt fel az érdeklo"dése a turáni ornamentika iránt?

Igen. Van is egy könyv, aminek Turáni ornamentika a címe, azt ma is gyakran forgatom, rendkívül sok ősi magyar motívumot tartalmaz, amiket részben precízen lemásolok, részben megtermékenyítik a fantáziámat, játszom velük, olykor pedig apró módosításokkal alkalmazom őket. Szerencsére egyre többen varratnak nemzeti viseletet, és ezekre a felsőruhákra sokan ezüst pitykegombokat rendelnek, amelyeket én igyekszem a honfoglalás kori leletekből ismert eredeti formák alapján elkészíteni. De nem mindig tartom magamat szigorúan az eredeti ornamentikához. Természetesen vannak formák, amiket csakis hajszálpontosan lemásolva szabad újraalkotni, ilyen a turul vagy a csodaszarvas, a díszítéssel azonban szabad játszani.

Minden egyes gombot kézzel készít?

Egy atillára hét pitykegomb kerül. Természetesen nem készítem el mindegyiket egyenként kézzel, hanem csak az első mintát, a többit pedig ez alapján öntöm precíziós öntéssel. Rendkívül munkaigényes lenne minden egyes gombot külön elkészíteni.

Szíve szerint milyen darabokat készítene leginkább?

Dédelgetett vágyam, hogy a turáni ornamentikát felhasználva magam által tervezett ékszereket készítsek zománctechnikával. Ennek pillanatnyilag a legnagyobb akadálya az idő, hiszen egyetlen munka elkészítése akár 4-5 órán keresztül is tarthat. Minden zománcozott tárgyat legalább háromszor, de van úgy, hogy ötször is ki kell égetni, mert a zománc zsugorodik, előfordul, hogy az égetés után már nem tölti ki teljesen a rekeszt, ezért újabb zománcréteget kell rávinni és ezt háromszor-négyszer ismételni kell. Azután ellenzománcot is kell alkalmazni, tehát a tárgy másik oldalát is be kell vonni zománcréteggel, hogy a fém mindkét oldalán egyenletesen húzódjon, amikor a zománc zsugorodik. Ha feszültség keletkezik a tárgy és a zománcréteg között, a bevonat megrepedezhet. Legközelebb az erdélyi zománctechnika áll hozzám, ezzel nagyon szép ékszereket lehetne készíteni. A Nemzeti Múzeumban ki van állítva néhány darab, annak idején főleg boglárokat és melltűket készítettek így.

Hány éve érezheto", hogy megno"tt a nemzeti viselet iránti érdeklo"dés?

Én ezt főleg az utóbbi három évben tapasztaltam, az ezüst pitykegombokat pedig másfél éve kezdtem készíteni, úgy látszik, akkor lépett a megrendelők igénye egy magasabb szintre, amikor már fontosnak tartják, hogy az atillán vagy a bocskain igényesebb záródást alkalmazzon a szabó. Azóta vagyok kapcsolatban Pirinyi Zoltánnal, aki szerintem az egyik legjobb mester Magyarországon, csodálatos ruhákat készít. Az ő megrendelőinek ma már a többsége ezüstgombokat kér a ruhájára és ez igen jó érzés. Régebben, a barokk korban voltak olyan pitykék is, amik féldrágakövekkel voltak díszítve, ezen is gondolkoztunk már, csak rendkívül költséges lenne.

Boros Károly (Magyar Demokrata)

Fabula Gabriella
Telefon: +36 31/770 31 85
Email: info@fabulaekszer.hu

Rendelés esetén kérjük mellékelje a termék sorszámát a gyors és pontos azonosítás érdekében!
Gyűrűknél a belső kerületet vagy átmérőt, bőr karkötőknél a szoros csuklóméretet.